2010. május 11., kedd

Folytatás...

Egyik ámulatból a másikba estem, és már tudtam, hogy nekem Ambull kell!! Mondtam is a Ferinek, hogy következő nyáron számíthat rám, vevőként. Már indulni akartam haza, amikor Feri mondta, hogy vannak most babák, ha akarom, nézzem meg őket, de nem azért mutatja meg, hogy vigyek egyet, csak hogy lássam, milyenek babakorban. Persze meg akartam nézni, rögtön bele is szerettem... kettőbe! Az egyik egy kan (most Zokni néven boldogítja Jácint barátomat Kiskunfélegyházán), a másik pedig Puszi volt. Akkor Puszi már le volt foglalva. Sajnáltam, mert jobban hajlottam a szuka felé, gondolván, hogy simulékonyabb lesz, könnyebben kezelhető[ :-)) ].
Mindenesetre hagytam ott előleget, mondván, lesz ami lesz, veszek egy Ambullt. Aztán 1 hét múlva csörgött a Feri, hogy visszamondták a kis szukát, el kéne döntenem melyik kell, mert a kanra is lenne jelentkező. Ekkor döntöttem úgy, hogy akkor a Puszi lesz az én ebem. El is mentem a Ferihez, és csináltam róla jó sok képet.

2009. február 17., kedd

Folyt. köv, csak jelenleg havalok...
Semmire sincs időm...

2009. január 23., péntek

Igor

Elérkezett a nagy nap, meglátogattam a kennelt. A Tenyésztő (igen, nagybetűvel, mert megérdemli!!) rögtön megkérdezte, nem félek-e a nagyobb kutyáktól? Egy mosoly volt a válasz.
Feri hátrament, és kiengedte a kennelből Igort, aki rögtön hozzám vágtatott, és tank módjára lehengerelt. Körbenyalta az arcomat, ugrált, minden módon megpróbálta kimutatni, mennyire örül nekem (azóta már tudom, ez a normális Ambull viselkedés).
Nagyon jó volt megdögönyözni végre. Szenzációs kutya, mindentéren.
Aztán Feri körbevezetett, megnéztem a többieket is. Egyik ámulatból a másikba estem. Gyönyörű kutyákat láttam. Az egyik kennelben ott figyeltek az újságcikkben már látott amerikából importált kölykök. Édesek voltak, nagyon.

2009. január 22., csütörtök

Aztán...

Miután hazaértem, irány az internet, és nekiálltam kutakodni. Minden Ambullról szóló írást elolvastam, minden képet megnéztem, és egyre erősödött bennem az érzés, hogy nekem ez a kutya kell!!! Első látásra szerelem!!! És ekkor a Backyard Kennel honlapján megláttam Igort! Aztán a Kapcsolat menüpontra kattintva, majd kiugrott a szívem a helyéről, mert megláttam, hogy Ők fehérváriak. A torkomban dobogott a szívem, amikor felhívtam telefonon Végh Ferit, hogy megkérdezzem, hogy vásárlási szándék nélkül megnézhetem-e a kutyáit. Arra számítottam, hogy elküld a búsba, de nagyon kedves volt, és meg is beszéltük az időpontot, mikor megyek el hozzájuk.
Nagyon vártam az első találkozást Igorral.

2009. január 13., kedd

A kezdet...

2006 május elején, egy tankolás után, bebattyogtam fizetni a shopba, ahol iszonyat hosszú sor állt. Utálok várni, ezért hátramentem az újságokhoz, és keresgélni kezdtem valami értelmeset. Ekkor akadt meg a szemem az A Kutya újságon, aminek a címlapján egy gyönyörű kutyapofit láttam. Nem tudtam milyen fajta, hasonlított a boxerhez, de egyértelmű volt, hogy nem az. (Akkoriban nagy boxer rajongó voltam, szent meggyőződésem volt, hogy amint családi házba költözöm, rögtön veszek egy-két gyönyörű boxert.) Vadul elkezdtem lapozgatni, kerestem a "címlap sztorit" . Mire megtaláltam, addigra pont sorra kerültem a pénztárnál, így fizettem, és eldöntöttem, hogy az első dolgom otthon a cikk elolvasása lesz.
Hát, nem bírtam ki hazáig, csak a kocsiig. Elolvastam a teljes cikket, jó sokáig nézegettem a képeket, és el voltam ájulva. Igor (Ő volt az újság címlapján, és belül is jópár képen) egy gyönörűség! Bárcsak láthatnám Őt élőben!
Eddig hol dugdosták előlem ezt a fajtát?????? (a képre kattintva megtalálod a cikket)